2012. szeptember 1., szombat

Feta sajtos csiga

 
Pár évvel ezelőtt Kefalónián jártunk a férjemmel. A strandról hazafelé menet ettük ezeket az isteni sajtos csigákat. Néhány próbálkozás után elég jól sikerült visszavarázsolnom az ízeket.
Jöjjön a recept Itya, Olga, Andris és a többi barát kedvéért, akiket meghódítottunk vele.

Hozzávalók 8db csigához
  • 8db-os réteslap
  • 20 dkg feta sajt
  • 1 kis doboz tejföl
  • 0,75dl olaj

A sütőt 220-230 fokra melegítem.

A tejföl háromnegyedét összekeverem az olajjal.
A sajtot vékony csíkokra szelem, majd az olajos kencével együtt a kezem ügyébe helyezem.

Egy réteslapot a munkalapra helyezek úgy, hogy a rövidebb oldala essen felém. Kenőecset segítségével vékonyan megkenem a tejfölös olajjal, majd a hosszanti oldala mentén félbe hajtom. Újra vékonyan megkenem tejfölös-olajos keverékkel, mert amúgy nem lehet megformázni.












A feta sajtot vékony csíkban a réteslapra halmozom, majd mintha rétes lenne feltekerem. Ujjnyi vastagságú rudat kapok, amit végül csiga formába tekerek.


 
 
Tapadásmentes tepsibe teszem, a tetejét átkenem a tejfölös olajjal. Így járok el a maradék öt csigával is.

A sütő középső rácsán úgy 12-15 perc alatt gyönyörű pirosra sütöm őket. Kívül ropogós, belül krémes finomságokat kapok.

Mi már azon melegében nekiesünk, de langyosan az igazi.

3 megjegyzés:

  1. Én vagyok az egyik szereplője a hozzászólásnak (Andris), és annyira ízlett, hogy azóta már itthon is megcsináltuk (Lívi sütött, én vásároltam, mosogattam és ettem).Ha a többi étel feleannyira finom, mint a fetás csiga, én is nekiállok sütni! :)

    VálaszTörlés
  2. Akkor gyorsan veselkedj neki a sütésnek:)
    Én szívesen lecsekkolom a végeredményt!

    VálaszTörlés
  3. Lívi megcsinálta már háromszor, és hétvégére is vettem réteslapot és fetát. remélem, érti a célzást :) Vagyis veszi a lapot :)

    VálaszTörlés