"Angyali pácban" sült oldalas

A Culinaris a héten nemzetközi füstölt paprika főzőversenyt hirdetett. A lényege, hogy olyan receptet kell beküldeni, amibe füstölt paprika is kell, illetve egy olyan fotót az ételről, amin legalább egy doboz La Chinata paprika is szerepel. Amikor megmutattam a felhívást a férjemnek, felcsillant a szeme, és egyből kérdezte: "Mikorra hozzam az oldalast?"
Előtte sem titok ugyanis, hogy kimondottan e miatt az étel miatt rendeltem a füstölt paprikát. A recept eredetijét Jamie vidéki otthonában láttam, de valamennyire azért kozmetikáznom kellett, hogy megtaláljam a nekünk tetsző ízt.
Azóta gyakori nálunk az "Angyali pácban (a férjem a névadó)" sült oldalas, egyben csirke, bárány comb - de persze csak nyáron. A verseny kedvéért azonban ma is bekapcsoltam a kerti grillt, a szomszédok nagy megrökönyödésére.

Hozzávalók (4 főre)

• kb. 2 kg oldalas
• 200 ml ketchup
• 50 ml balzsamecet (bármilyen olcsó fajta megfelel)
• 50 ml olaj
• 1/4 tk őrölt szegfűszeg
• 1/2 tk római kömény (egész)
• 1 tk édeskömény (egész)
• 1/2 tk őrölt bors
• 1 ek (bő) só
• 3-4 db babérlevél
• 1 tk kakukkfű
• 1 tk majoranna
• 4 nagy gerezd egész fokhagyma
• 1 tk La Chinata füstölt paprika - édes
• 1,5 tk La Chinata füstölt paprika - csípős

A sütőt 200 fokra melegítem. Az oldalast két szép darabba vágom - akkorára, hogy beférjen a tepsibe. Lemosom, majd deszkán hagyom száradni, amíg elkészítem a pácot.
Ez nem nagy ördöngösség. A hozzávalókat keverőtálba öntöm, és homogén állagúvá keverem. Az oldalast a tepsibe helyezem, és az egész pácot rákenem. Figyelek arra, hogy a hús mindkét oldalát egyformán érje a pác. Lefóliázom a tepsit, majd a sütő középső rácsán 1,5-2 óra alatt puhára sütöm a húst.
Nagyjából fél órával a sütési idő lejárta előtt beizzítom a kerti grillt, hogy kellően forró legyen, mire a hús megpuhul.
Maga a grillezés nem tart tovább 8-10 percnél, hiszen az oldalas már puha, omlós. Csak a füstös ízt akarom elmélyíteni, na meg persze egy kis ropogós kérget varázsolni a húsra.
Mindkét oldalt nagyjából 2x2 percig grillezem, és mindegyik fordítás előtt kenőecsettel felviszek egy adagot a tepsiben lévő nagyszerű pácléből a húsra.
Érdemes egy pohárba némi vizet készíteni a grill mellé, és ha esetleg nagyon begyulladna a páclétől, spricceléssel csökkenthetjük a lángot. A sógorom erre sört használ, de én édesapámtól vízzel tanultam.
Köretnek hagymás tört krumplit ajánlok, de mi friss fehérkenyérrel szeretjük a legjobban.

Sült csirkecomb, ahogy édesanyámtól tanultam

Kislányként (5-6 éves koromban) ritmikus sportgimnasztikára jártam. Az edző szerint nagyon ügyes voltam, csak ehhez a sporthoz kicsikét gömböc, ahogy ő fogalmazott. Egyik edzés után félrehívott, és azt mondta, hogy diétázzak egy kicsit, vacsorára egyek almát. Amikor édesanyámmal hazaértünk az edzésről nekiveselkedtem a vacsorának, vagyis a kedvenc csirkesültemnek. Bevágtam két combikát (akkoriban még az alsó volt a kedvencem, ma már átpártoltam a felsőhöz), a szaftot kenyérrel jól kitunkoltam, majd a végén kértem egy almát, mert hiszen az edző néni szerint, az kell, hogy tornász alkatom legyen.
Édesanyám nézett rám nagy szemekkel, és csak jó pár évvel később világosított fel arról, hogy az almát a csirkecombok helyett kellett volna enni, és nem utánuk. De addigra már nem is volt lényeges, hiszen a tornát már el is felejtettem, megnyúltam, és a gömböc alkatom is eltűnt. Egyedül a sült csibecomb szeretete maradt meg, amit a férjemre is átragasztottam.

Hozzávalók

• 8 db csirkecomb (alsó-felső vegyesen, én most csak felsőt használtam)
• 1 közepes fej hagyma
• 3 gerezd fokhagyma
• 3 ek. olaj
• só, bors
• 1 tk. pirospaprika

A csirkecombokat megmosom, megszárítom, majd sózom, borsozom. Egy mély serpenyőbe öntöm az olajat, bőrös részükkel felfelé egymás mellé sorakoztatom a combokat. Közéjük dugom a megpucolt, és félbe vágott hagymát. Az egészet felöntöm annyi meleg vízzel, ami nagyjából a combok feléig ér, beleszórom a pirospaprikát és erős lángon felforralom. Amikor felforrt, közepesre állítom a tűz erősségét, és fedő alatt sülni hagyom a húst. Bő 35 perc után villával átfordítom a combokat, így az eddig felül lévő részük is jobban puhul majd. További 10 percet hagyom fedő alatt rotyogni a combokat, majd ezt követően leveszem a fedőt, és jó 30 perc alatt zsírjára sütöm a húst. Közben megpucolom a fokhagymát.
A sütés utolsó percében még egyszer megfordítom a combokat, így a már megpirult bőrös oldaluk kerül felülre. Fokhagymanyomó segítségével rájuk passzírozom a fokhagymákat, majd meglocsolom őket a húszsírral. Ekkor már el is zárom a lángot, mert nem szeretném megégetni a fokhagymákat. (Aki nem szereti az erős fokhagyma-ízt, az dobja a gerezdeket a főzővízbe. Így az aromájuk belefő a húsba, de nem érződik az ízén.)
A fent megadott sütési idő nem törvényszerű, a combok méretétől függ. Villával tudjuk ellenőrizni, hogy mikor vagyunk készen.
Én Gyöngyi néni hagymás dinsztelt krumplijával szeretem a legjobban, de bármilyen körettel finom.

Ketchupos hús

A férjem pénteken kitalálta, hogy sült oldalas legyen a vacsora. Elő is vette a fagyasztóból a húst, majd, mint aki jól végezte dolgát, elment dolgozni. Délután, amikor eljött a sütés ideje, kiderült, hogy az oldalas, az bizony egy szép nagy - majd másfél kilós - darab tarja. Jött az elmélkedés, hogy mi legyen, hiszen se időnk, se kedvünk nem volt hosszasan pepecselni az étellel, ráadásul én mindig szűk keresztmetszet vagyok a húsos ételeknél: csak a szaftos húst eszem meg másnaposan, a sülteket nem.
Hirtelen eszembe jutott Stahl Judit ketchupos húsa, és már meg is volt a megoldás. Az általunk használt verzió némileg lightosabb, mint a szakácskönyvben talált: nem füstölt, hanem sima sajtot használunk, és az angolszalonnát is elhagyjuk. Az étel így is tökéletes: finom, omlós, szaftos. Vendégvárónak is fantasztikus, főleg ha nem akarunk az előkészületekkel vacakolni. Ráadásul nagyon egyszerű elkészíteni, a mostani vacsoránk teljes egészében a férjem műve!

Hozzávalók (4 fő részére)

• 8 szelet ujjnyi vastag tarja (vagy kiklopfolt, csontos disznókaraj)
• 1 szép szál, puha parasztkolbász - vagy házikolbász
• 30 dkg sajt
• 2 fej vöröshagyma
• 1 1/2 dl ketchup
• 5 dl főzőtejszín
• só, bors
• kevés olaj

A recept szerint a római tálat jó 20 percre vízbe áztatjuk. Az én római tálam a padláson van, és eszembe se jutott lehozni, helyette Pataki tálat használtam, ami nekem belülről bevonatos, ezért nem is szoktam beáztatni. Akkor se essünk kétségbe, ha nincs ilyenünk. Bármilyen hőálló tálat használhatunk.
A húst (a tarját nem szoktam klopfolni) sózom, borsozom. A kolbászt felkarikázom. A hagymát megpucolom, vékonyan felszeletelem. Lereszelem a sajtot - semmi baj nem történik akkor, ha a hűtőben csak 20 dekányit találunk, a hús ugyanolyan finom lesz, mint a 30 dkg-val.
Egy keverőkancsóba összekeverem a ketchupot a tejszínnel, és már csak össze kell állítani az ételt.
A sütőtál aljába kevés olajat (1-2 evőkanálnyi) löttyintek. Belehelyezem a hússzeletek felét, majd rászórom a hagyma, kolbász, sajt felét, és rásimítom a ketchupos-tejszín felét. Ezt követi a második réteg, ugyanebben a sorrendben.
A tálat lefedem, majd a hideg sütőbe helyezem, amit azonnal 200 fokra állítok.
Ezt követően 1 és 3/4 óráig teszem a dolgom, vagy pihenek - ahogy éppen alakul. Az idő letelte után leveszem a fedőt, és még 15 percig pirítom a húst.
Szerintem rizzsel a legfinomabb, de tört burgonyával is próbáltuk már.

Papanas

Nem titok, hogy a '80-as évek Romániájában nem dúskáltunk a finomságokban. Gondolok itt az édességekre, déli gyümölcsökre. Na jó, nem csak ezekre, hiszen jegyrendszer lévén, órákig álltunk sorba kenyérért, tejért, húsért, és minden másért is. Ettől függetlenül a szüleim valahogy mindig megoldották, hogy friss étel, sőt mi több édesség is kerüljön az asztalra. Az egyik nagy kedvencem a papanas, ez a tehéntúrós finomság volt. Túrót ugyanis meglehetősen könnyen kaptunk a kolozsvári piac kofáinál.
Amikor a neten körbenéztem, hogy miként írjak magát a szót, nem átallottam meglesni az ott talált recepteket is. Volt, amelyik sült túrógombócként, vagy éppen túrófánkként hirdette. Mindegyik receptben szerepelt a szódabikarbóna. Biztos azok is finomak, de én anyukám papanasát szeretem, amelyiknek az ízét a mai napig a nyelvemen érzem. Jöjjön tehát az ő receptje.

Hozzávalók (kb. 13 db-hoz)

• 500 g tehéntúró
• 1 egész tojás
• 2 ek. kristálycukor
• 2 ek. búzadara
• 2 ek. finomliszt
• 1 nagy citrom reszelt héja
• csipet só
• liszt és 1 egész tojás a panírozáshoz
• olaj a sütéshez

A tehéntúrót tálba borítom, villával kicsit áttöröm. Hozzáadok egy egész tojást és a többi hozzávalót. Fakanállal elkeverem. Könnyen gombócolható "tésztát" kell kapni.
Egy nagy lábosban olajat melegítek. Annyi kell, hogy szinte teljesen ellepje majd a papanasokat. A tésztából nagyjából egyforma darabokat szakítok, gombóccá formálom, majd a két tenyerem között kicsit ellapogatom, hogy lapos tojásformát kapjak. Lisztbe, majd felvert tojásba forgatom őket, és mehetnek is a forró olajba. Ne suvasszuk egyszerre az összes papanast az olajba (kivéve természetesen, ha kifőzdei méretű lábast használunk). Nem nőnek meg annyira, mint a fánk, de azért szépen "megemberesednek". Amikor a papanasok egyik oldala már megpirult, villával megfordítom és készre sütöm.
Lapáttal tányérra szedem, majd azon forrón, lekvárral leöntve (pl. sárgabarack, szőlő, ribizli) fogyasztjuk.

Sóskaleves

Bezony, bezony. Nem csalás, nem ámítás. Nem főzeléket, hanem levest főztem a sóskából. Erdélyben ugyanis ehhez szoktunk hozzá. Kezdetben a férjem mindig felvonta a szemöldökét, amikor előálltam a "sóskalevest főzök" ötletemmel. Ma már csak bólint, hogy rendben van. Amikor tudja, hogy bárányhús is van a fagyasztóban pedig egyből rákérdez, hogy bárányosan? Mert neki úgy az igazi. Mostanra sajnos kifogytunk belőle, de ígérem, a következő vágásnál a bárányos változat receptjét is hozom majd.
A mai leves télire eltett sóskából készült. Erdélyi szokás szerint mi dunsztosüvegben tartósítjuk a sóskát, nem fagyasztva. De friss és fagyasztott sóskát is nyugodtan használhatunk.

Hozzávalók (kb. 4 liter leveshez)

• kb. 300 g télire eltett sóska (vagy legalább 5-6 nagy marék friss sóska - amikor újra lehet kapni, ígérem lemérem - megtörtént: 500g friss sóskából 350g télire eltett sóska lesz)
• 1/4 bögre rizs (kb. 60-80g)
• kb. 2 ek olaj
• őrölt pirospaprika
• vegeta
• só (csak friss sóska esetén)
• pici cukor (csak friss sóska esetén)

A leves elkészítése rendkívül egyszerű. Az olajat egy lábosban kicsit felmelegítem, majd beleszórom a pirospaprikát. Amint elkeveredik, azonnal feltöltöm vízzel, nehogy megégjen. Hozzáadom a télire eltett sóskát (sóval tartósítjuk, ezért magát a levest nem sózzuk), kevés vegetával ízesítem és felfőzöm. Amikor már forr, hozzáadom a rizst, és megkóstolom, hogy elég sós-e. Ha nagyon muszáj, akkor sózom, de én inkább vegetázni szoktam.
A leves akkor van kész, ha a rizs megfőtt.
Tejföllel fogyasztjuk.

Amennyiben friss sóskát használunk, van egy plusz lépés is: az olajat megmelegítjük, és abba tépkedjük bele a megtisztított, megmosott sóskát. Kevergetve megfonnyasztjuk, majd jöhet a paprika, és innentől kezdve úgy járunk el, mint a télire eltett verziónál.

Mákos tekercs

Imádom a szilvás gombócot, de csinálni nem szoktam. Ennek két oka is van:

1. édesanyám és anyósom is nagyon finomat készít, és mindig kapunk tőlük kóstolót.
2. nem szeretek, sőt - akár azt is mondhatnám, hogy utálok burgonyás tésztákat készíteni.

Ragad és tapad, és agyon kell lisztezni mindent, és noha számomra soha nem jelentett gondot ragadós-tapadós tésztával dolgozni, a krumplisat akkor sem szeretem. Pont.
Éppen ezért van, hogy ezért a tekercsért lassan másfél éve nyaggat a férjem. A Stahl magazin téli különszámában látta, még 2011-ben, de eddig hiába kérte tőlem. Merthogy a tésztája szinte teljesen megegyezik a szilvás gombócéval, ezért mindig kitaláltam valami kifogást.
Ma viszont úgy éreztem, hogy eljött az idő, mert most ugyan nem kérte, de gondoltam Valentin nap alkalmából, üsse kavics elkészítem neki.
Maga a recept és az elkészítés is meglehetősen egyszerű. Ráadásul Emese baba is besegített: nyugodtan eljátszott a járókában, néha felállva megleste hol tartok, majd édes babanyelven véleményezte a munkámat, ami első nekifutásra nem is sikerült annyira rosszul. Az íze finom, de a formája nem az igazi. A végén azt is leírom, hogy miért.

Hozzávalók

• 50 dkg burgonya
• 20 dkg finomliszt
• 1 tk. cukor
• 0,5 tk só
• 3 dkg olvasztott vaj
• 1 tojás

Töltelék

• 30 dkg darált mák
• 20 dkg porcukor
• 1,5 dl tej
• 1-2 ek. baracklekvár

Konyharuha megkenéséhez

• 10 dkg vaj

"Panír"

• 5 dkg darált mák
• 5 dkg porcukor

A krumplit meghámozom, felkockázom, és enyhén sós vízben puhára főzöm. Miután leszűröm, krumplinyomóval összetöröm, és teljesen kihűtöm.
Amíg hűl, a lekvár kivételével összeforralom a töltelékhez valókat, majd langyosra hűtöm. Ekkor keverem bele a baracklekvárt, amennyiben szükséges.
A kihűlt krumplihoz adom a tészta többi hozzávalóját, összegyúrom, majd cipót formázok belőle.
Egy nagy lábosban - na és nálam ez volt a gond, ugyanis a legnagyobb lábosom belső átmérője mindösszesen 24 cm - vizet forralunk. Ne sajnáljuk kiengedni a csapot, mert a víz el kell lepje a tekercset.
Visszatérve a 24 cm-re: ahhoz, hogy a tekercs szép, gusztusos - olyan kis "karcsú" legyen, mint a magazinban, legalább 6 cm-vel nagyobb lábos kellett volna, vagy két tekercset kellett volna készítenem. Mert a tekercs így is finom lett, de nem szemet gyönyörködtető formájú, hanem olyan kis ducika. De hát ez van, legközelebb már okosabb leszek.
Amikor a víz már forr, egy darabocska tésztát próbaként kifőzök. Ha túl lágy, akkor kevés lisztet gyúrok még bele, ha túl kemény, akkor vajjal lazítom.
Közben a kiválasztott konyharuhát (lehetőleg ne színesett) vajjal nagyon vastagon (nem ok nélkül kell 10dkg) kikenem. Ráhelyezem a tésztát, és kézzel vagy sodrófával - ami jobban tetszik - kinyújtom. Arra figyeljünk, hogy a tekercs pont bele kell férjen a lábosba, szóval a szélességet előre mérjük le.
A tölteléket a kinyújtott tésztára kenem, majd a konyharuha segítségével lazán feltekerem. Ha esetleg mégis a ruhához ragadna a tészta, nem kell megijedni. Késsel finoman segítsünk rá a tekerésnél.
A konyharuha végeit madzaggal jó szorosan megkötöm, és mehet is a zubogva forró vízbe. 30 percig főzöm. Néha rápillantok, és ha a víz túlságosan elforrt volna, forró vízzel pótolom.
Közben a "panírnak" valót összekeverem, és tálcára simítom.
A megfőtt tekercset konyharuhástól gyúródeszkára helyezem (a madzagnál fogva ragadom meg, úgy könnyű kivenni, és az ujjamat sem égeti meg). Langyosra hűtőm, majd a konyharuhából kiemelve egyből a mákos-cukorba forgatom, mint a kürtös kalácsot.
Kicsit hűlni hagyom, majd ujjnyira felszeletelve kínálom.

Az én csirkés Thai tésztám

Azért hangsúlyozom a címben, hogy az én thai tésztámról van szó, mert egyáltalán nem konyítok a thai konyhához. Van némi halvány elképzelésem az ott használatos fűszerekről, szószokról, de eddig nem igen próbálkoztam semmilyen thai finomsággal. Amikor megkívántam, elrobogtam a Plázába, beálltam a Thai-kifőzde sorába, és kikértem az adagot. Közben persze hevesen bólogattam a szakácsnak, amikor aranyosan rákérdezett, hogy "tipősen, tipősen"?
Aztán néhány hete a nővérem főzött vacsorára valami nagyon hasonlót, amit én nagy lelkesen megszórtam csípőssel, elfeledkezve arról, hogy ami nekem a csípős, az másoknak már az ehetetlen kategória. Akkor határoztam el, hogy én is kipróbálom itthon ezt a tésztás finomságot, és láss csodát: még a férjemnek is ízlett. Azóta már többször készült, mert hát mindkettőnknek ízlik, sőt még gyors is. Akkor meg miért ne?

Hozzávalók (2 fő részére)

• 1/2 csomag Mie tészta pl. Shan'shi márkájú (vagy bármilyen ázsiai tojásos tészta, de semmiképpen nem rizstészta)
• kb. 400 g csirkemell
• 1 szép nagy szál sárgarépa
• 1 fej édeskömény
• 1 közepes fej hagyma
• 2 db egész tojás
• 1 db csirke leveskocka
• 2 ek. napraforgó olaj
• 3 ek. szezámolaj
• 2 ek. osztrigaszósz
• 3-4 ek. teriyaki szósz (szójaszósz helyett használtam)
• tabasco szósz ízlés szerint
• só, bors

A csirkehúst falatnyi (tényleg csak falatnyi) darabokra vágom. Sózom, és leveskockás vízben puhára főzöm. Nem szűröm le, a főzőlében hagyom felhasználásig.
A tésztát sós, forrásban lévő vízbe teszem, és 3-4 perc alatt készre főzöm. Leszűröm, és meglocsolom 2 ek. szezámolajjal, hogy ne ragadjon össze.
Megpucolom a zöldségeket. A hagymát és az édesköményt éles késsel vékonyan felszelem, a sárgarépát vékony hasábokra aprítom.
Erős lángon felforrósítom a Tefal Wokot, de egy mély serpenyő is megteszi. Amikor már jó meleg, beleöntöm a napraforgó olajat és a maradék szezámolajat. Ha már az olaj is jó forró, beleöntöm a zöldségeket, amiket sózok (csak óvatosan), borsozok. Pár perc alatt, néha megkeverve előpirítom, majd lefedve készre párolom a zöldséget. Hozzáadom a húst, és összemelegítem a zöldséggel.
Közben tálba töröm a tojásokat, és kicsit felverem őket.
A zöldséges húst fakanállal a Wok egyik oldalára tolom, és a szabadon maradt helyre öntöm a tojás felét, amit kicsit hagyok keményedni, majd jól összekeverem - vagyis rántottává sütöm. A zöldséges húshoz keverem, majd így járok el a maradék tojással is.
A tésztát a többi hozzávalóhoz keverem, meglocsolom a különböző szószokkal, és 2-3 perc alatt készre főzöm. Nem árt megkóstolni, és szükség szerint tovább ízesíteni.
Azonnal, még forrón tálalom.

Tepsis Raffaello

Ezt a receptet "A Kisalföld receptjei 3." könyvemben találtam, jó pár évvel ezelőtt. Január eleji családi ünnepre készítettem, és egyből az egész tepsi süti elfogyott. Ez azért nagy szó, mert nálunk a december-január nagyon sűrű: kezdjük a sógorom születésnapjával, aztán jön a karácsony - amikor is, nagy család lévén még 27-én is ünnepi vacsorára vagyunk hivatalosak. Aztán jön a házassági évfordulónk, majd baráti "karácsonyfa-nézegetés" - persze ebéddel összekötve, Szilveszter, majd januárban három születésnap gyors egymásutánban. Ekkora már mindnyájan tele vagyunk az ünnepi ételekkel, süteményekkel, és csak egy kis nyugalomra, lightos kis salátára vágyunk. Szóval ezért is ért meglepetésként a teljes tepsi süti bekebelezése.
Azóta ha valamelyik családi ünnepkor felmerül a kérdés, hogy mit süssek, mindenki erre a tepsis Raffaellóra voksol. Most is ez történt: anyósom, Marika néni, ma ünnepli a 60. születésnapját, és sógorommal együtt ezt a süteményt kérte tőlem.
A receptet persze már átalakítottam, mert nekem egy kicsit túl édes, túl krémes és túl folyós volt, de senki nem ellenkezett a változtatások miatt.

Hozzávalók (30x22-es tepsihez)

• 6 tojásfehérje
• jó csipet só
• 25 dkg kristálycukor
• 10 dkg liszt
• 1/2 csomag sütőpor
• 15 dkg kókuszreszelék

Krém

• 6 tojássárgája
• 1 vaníliás pudingpor
• 10 dkg kristálycukor
• 3,5 dl tej
• 20 dkg Rama
• 8 dkg porcukor

Ehhez a süteményhez fontos, hogy szobahőmérsékletű legyen a tojás. Ez minden olyan süteményre igaz, ahol a fehérjét habbá kell verni. Szobahőmérsékleten ugyanis sokkal jobban verődik a tojásfehérje. Ezért a tojásokat nagyjából 2 órával a munka megkezdése előtt kiveszem a hűtőből.

A sütőt 200 fokra előmelegítem, és sütőpapírt helyezek a tepsibe, méghozzá úgy, hogy a hosszanti oldalakon bőven átlógjon. Ez azért fontos, mert így könnyen ki tudom emelni a kész süteményt, hogy deszkán felszelhessem, és nem sérül a tepsi alja.

A lisztet, sütőport és kókuszreszeléket tálba mérem, és jól összekeverem. Külön tálba kimérem a 25 dkg kristálycukrot. Szétválasztom a tojásfehérjéket a sárgájuktól, figyelve arra, hogy a semmiképpen se kerüljön sárgája a fehérjék közé. Az ugyanis megnehezíti, nagyobb mennyiség esetén meghiúsítja a tojás felverését. Csipetnyi sót szórok a tojásfehérjékhez és kézi mixszerrel verni kezdem. Amikor már kicsit habosodni kezd, kanalanként adagolni kezdem a cukrot. Amikor a hab már keményebb, sokkal bátrabban adagolom a cukrot is. Addig folytatom, amíg a cukor el nem fogy, és a hab kemény nem lesz. Ekkor óvatos, de ugyanakkor határozott mozdulatokkal hozzákeverem a lisztes-kókuszreszelékes keveréket.
A kész tésztalapot az előkészített tepsibe simítom, majd mehet az előmelegített sütő középső rácsára. A sütő hőfokát azonnal visszaveszem 100 fokra, így "szárítom" a tésztát jó 45-50 percig. Ekkor 150 fokra emelem a hőfokot, és szép aranybarnára sütöm (kb. 10 perc). Egyből kikapcsolom a sütőt, és még nagyjából 20 percig hagyom bent a tepsit. Ez alatt az idő alatt a tészta színe már nem változik (ezt azért egy-egy pillantással ellenőrízzük), de a felülete a szárításnak köszönhetően megkeményedik. Ezzel nincs is gond, hiszen pont ez a célunk. A krém majd szépen megpuhítja.
A tésztát a tepsiben hagyom kihűlni, addig a krémmel foglalkozok.

A Raffaello krém két részből áll: pudingos és margarinos. Ahhoz, hogy a két részből egy tökéletes egész legyen, fontos az azonos hőmérséklet. Ha a kétféle krém között túl nagyon a hőmérsékletkülönbség, akkor nagy valószínűséggel a vaj, vagy margarin kicsapódik majd. Ezt elkerülendő én igyekszem mindig szobahőmérsékletű hozzávalókkal dolgozni. A margarint nagyjából akkor veszem ki a hűtőből, amikor elkezdem elkészíteni a krémet. Amennyiben valaki vajat használ, az később is ráér kivarázsolni a hűtőből.
A kristálycukrot és a pudingport simára keverem a tejjel. Ehhez adom a tojássárgákat. Közepes lángon, gyakori - vagy inkább folytonos keverés mellett felforralom, majd takarékra visszavéve készre főzöm a krémet. Amikor a krém főni kezd, akkor ne spóroljunk a keveréssel, mert hamar leég, ne adj isten rántottává sül. Forrástól számítva jó 3 percig keverjük őrült módra a krémet, utána levehetjük a tűzről, és kifújhatjuk magunkat.
A még forró krémet keverőtálba öntöm, és folpackot borítok a tetejére. Ezzel megakadályozom, hogy bebőrösödjön.
A krémet hűlni teszem. Ilyenkor, januárban könnyű dolgom van - egyszerűen a teraszra száműzöm, nyáron hideg fürdőbe állítom, ezzel gyorsítom a folyamatot.
Amikor a pudingos krém már langyosra hűlt, felkockázom a margarint és a porcukorral habosra keverem.
Fontos, hogy a vaj-margarin akkor szobahőmérsékletű, amikor még nem folyik szét, az ujjunk nyoma megmarad ugyan benne, de egy könnyed kis nyomástól nem süllyedünk könyékig a margarinba.
A langyos pudingra rászabadítom a kézi turmixot, és addig keverem, amíg ki nem hül. Ez alatt az idő alatt a darabos pudingunkból egy selymesen lágy, fantasztikusan krémes alapunk lesz, amihez - a turmixot tovább járatva - kanalanként hozzádolgozzuk a cukros margarint.

A kész krémet a már kihűlt lapra kenem, megszórom kókuszreszelékkel, és egy éjszakára mehet a hűtőbe.
Másnap éles késsel felszelem a süteményt, és az összes vendéget leveszem a lábáról vele.

 

 

Banánkenyér

Banánkenyérről először Jamie Oliver-től hallottam. A Pucér szakács könyvében van egy recept, ami mindig is izgatta a fantáziámat. Valamikor évekkel ezelőtt elkészítettem, de aztán feledésbe merült. Leginkább azért, mert a banánnak ritkán volt ideje megbarnulni nálunk, ahhoz túlságosan szeretem.
Aztán néhány hónappal ezelőtt Melinda, az USA-ban élő, volt általános iskolás osztálytársnőm említett nekem egy nagyszerű banános kalácsot, ami náluk igazi családi kedvenc. Nem én lennék én, ha nem kértem volna el a receptet. Pár hete meg is kaptam, kipróbáltam, és egy igazán finom, zamatos banánkenyér kerekedett belőle. Ráadásul manapság elég sok banán megmarad nálunk, hiszen Emese baba csak azt hajlandó enni, így mindig, mindenkitől azt kapunk. Amikor néhány darab megbarnul, nincs mese, muszáj banánkenyeret sütni.
Igazi kalóriabomba, de nem számít. Imádom reggelire - vajjal megkenve, tízórainak csak úgy magában, sőt még a délutáni tea mellé is. És ha hagyom magam elcsábítani, még az ebéd utáni kávéhoz is elnassolok egy szeletet.

Hozzávalók (1 király formához - kb. 20x12-es forma)

• 250 g finomliszt
• 1/2 tk. só
• 1,5 tk. őrölt fahéj
• 100 g durvára aprított dió (elhagyható)
• 2 egész tojás
• 1 dl étolaj
• 200 g kristálycukor
• 1 tk. vanília kivonat
• 4 közepes banán (vagy 3 nagy, vagy 5 kicsi)

A sütőt 180 fokra előmelegítem, és sütőpapírt helyezek a sütőformámba.
A száraz hozzávalókat tálba mérem és elkeverem. A tojásokat összekeverem az étolajjal, cukorral és vaníliával. Nem kell mixert ragadni, tökéletesen megteszi a jó öreg fakanál is. Csak néhány keverésről van szó, nem kell túlzásba esni.
A banánokat megszabadítom a héjuktól, és villa vagy krumplitörő segítségével pépesítem őket. Nem baj, ha esetleg darabos, annál finomabb lesz a végeredmény.
A banánt a tojásos keverékhez adom, összekeverem, majd jöhetnek a száraz hozzávalók is. Továbbra is fakanállal dolgozva összekeverem a hozzávalókat. Nem kell sima legyen a tészta, elég ha egyneművé keveredik.
A tésztát a formába öntöm, majd a sütő rácsán bő 1 óra, de inkább 1 óra 10 perc alatt készre sütöm.
Biztos, hogy a teteje egy idő után túlságosan barnulni kezd (ez nálam kb. 50 perc után történik meg), ekkor fóliát borítok rá, amit csak az utolsó 3-4 percben veszek le.
Nem mondhatom, hogy tűpróbáig sütöm, mert akármennyi időt süthetem, a tű mindig egy kicsit ragacsos, tapadós érzetű marad. Nem kell megijedni, ettől még jó a sütemény.
Gond akkor van, ha a tészta vastagon a tűn marad (velem is megtörtént - valószínű túl nagyok voltak a banánok), akkor fólia alatt tovább sütjük a süteményt, amíg el nem készül.

Giorgio vinaigrett-je

Szombat. Takarítási nap. Ilyenkor nincs se időm, se pedig kedvem ebédet főzni. Azt esszük, amit a hűtőben találunk: vagy maradékot előző napról, vagy pedig szendvicset. De ma mégis valami másra vágytam, ami extra gyors és mégis finom. Némi szemlélődés után úgy döntöttem, hogy előrehozom a holnapi vacsorát: vegyes saláta Giorgio vinaigrett-jével és grillezett sajt.
Giorgio (azaz Giorgio Locatelli) öntetéből mindig van a hűtőben, mert egy adagból kb. 375 ml lesz, és a hűtőben hosszan (6 hónapig) eláll.
Amíg a grillserpenyő felmelegszik, a Halloumi sajtot kb. 1 cm-es szeletekre vágom, tálba borítom a zacskós saláta felét, vagy amennyit éppen megenni szeretnénk. Most három paradicsomot is beledaraboltam. Felrázom az öntetet, és 4-5 evőkanálnyit locsolok a salátám tetejére. Kicsit sózom, majd jól összekeverem.
A forró serpenyőben néhány perc alatt meggrillezem a sajtot, és már készen is vagyok.

Hozzávalók (kb. 375 ml öntethez)

• 1/2 tk. tengeri só
• 3 ek. vörösborecet
• 300 ml extra szűz olivaolaj
• 2 ek. víz

A sót tálba teszem, hozzáöntöm az ecetet és egy-két percig állni hagyom. Ennyi idő alatt a só fel is oldódik.
Amint ez megtörtént hozzáöntöm az olajat és a vizet, majd addig keverem, amíg az öntet össze nem áll, és be nem sűrűsödik.

Üvegbe öntöm, jól lezárom, és mehet is a hűtőbe. Ahogy írtam, akár 6 hónapig is eláll. Használat előtt mindig rázzuk fel!

Zserbó

Az első komoly munkahelyem a komáromi Foxconn-nál volt. Igazi multikulti, ahol a kínai-magyar-szlovák-dán-cseh kollégák színes kavalkádjában éltem a pályakezdők kicsit ijesztő, de mindenképpen érdekes, kihívásokkal és újdonságokkal teli életét. Egy ilyen vállalat tökéletes lehetőséget biztosít más kultúrák megismerésére, és rengeteg új baráti szál kialakítására. Ugyanakkor persze észrevehető volt az is, hogy az egyes nemzetekhez tartozó kollégák saját csapatot alkottak, ami érthető is, hiszen minden nemzetnek az a dolga, hogy összetartson. Így volt ez velünk, magyarokkal is. Ismertük és szerettük egymást. Örömmel üdvözöltük az újonnan érkezőket, megsirattuk a távozókat. Távozó pedig volt bőséggel, hiszen zömében pályakezdő fiatalok lévén, nyugodt szívvel kaptunk a jobb lehetőség után. Amikor pedig valaki elment, akkor "kötelezően" búcsúsütiztünk. Ez a zserbó recept is egy ilyen búcsúsütizés eredménye, amit Attila (vagy az édesanyja) nagy örömömre lekörmölt nekem.

Hozzávalók (30x45-ös tepsihez)

• 500 g finomliszt
• 250 g Ráma (én a felét disznózsírral helyettesítem)
• 60 g +120 g porcukor
• 1,5 dkg élesztő
• 3 ek. szobahőmérsékletű tejföl
• 2 tojássárgája
• csipet só
• 350 g dió
• 1 citrom reszelt héja
• 360 g sárgabarack lekvár

Hozzávalók - csokimáz

• 1 tábla (100g) étcsokoládé (lehet tortabevonó is)
• 2 ek. növényi olaj

Az élesztőt a szobahőmérsékletű tejfölben felfuttatom. Közben a sót és a 60 g porcukrot elkeverem a liszttel, majd a közepébe egy mélyedést csinálok. Ebbe öntöm a tejfölös élesztőt és a tojássárgákat. Könnyen formálható tésztát gyúrok, amit ha szükséges tejföllel lazítok. (Eddig a pontig nyugodtan dolgozhatunk kenyérsütőgéppel is).
A tésztát fél óráig pihentetem, majd négy cipóra osztom.
Közben ledarálom a diót, majd hozzákeverem a 120 g porcukrot és a citromhéjat. (Ekkor érdemes megkóstolni a keveréket, és még ízlés szerint emelhető a cukor mennyisége. Ne feledjük azonban, hogy a lekvár is édes!)

A sütőt 180 fokra melegítem, és sütőbapírral bélelem a tepsit.

Az első cipót lisztezett deszkán kinyújtom. Akkor jó, ha irányonként legalább 1-1,5 cm-rel nagyobb lesz, mint a tepsi, mert amint a tésztát elemeljük a deszkáról, azonnal összeugrik. Sodrófa segítségével a tepsibe ügyeskedem. Megkenem a lekvár harmadával és rászórom a cukros-citromos dió harmadát is.
Jöhet a következő lap (kézzel kicsit lenyomkodom), lekvár, dió majd a harmadik lap (kézzel lenyomkodva), lekvár és dió. A negyedik lapot szintén rányomkodom a töltelékre, a széleket be is "tűröm". Villával jó sűrűn megszurkálom a tésztát, majd a sütő középső rácsán 25-30 perc alatt készre sütöm.
A tepsiben hagyom teljesen kihűlni.
A csokoládét gőzfürdő felett megolvasztom, belekeverem az olajat. Gyönyörű sima és fényes lesz tőle. A mázat a kihűlt süteményre simítom, hagyom megdermedni.
Éles késsel szeletelem. Hűtőben, jól záródó dobozban, akár két hétig is eláll.