2013. november 5., kedd

Kókuszos kocka


Mindig is szerettem a csokiba-kókuszba mártott piskótát. De néhány évvel ezelőtt egészen a bolondjává váltam. Amióta pedig terhes vagyok, folyamatosan kívánom. Nem kicsit, nagyon. Enném reggel, délben, este, na meg persze étkezések között, nasiként is. Néhány hete anyósom sütött, múlt héten a barátnője, vettem a boltban is sőt, hétvégén a férjem keresztanyukájánál is ezt ettem. De úgy tűnik, nekem soha nem lehet elég, mert ma én sütöttem egy kisebb adagot. Na nem egyedül. Emese baba segített a liszt és a tej adagolásában, és persze a főkóstoló is ő volt. A recept alapját az egyik Stahl Judit könyvben találtam, és szokásomhoz híven, itt-ott módosítottam rajta. Az eredményre nem lehet panaszunk. Annyira nem, hogy kénytelen voltam a tálcát eldugni a hűtőbe, hogy holnapra is maradjon néhány szem sütemény.


Hozzávalók (kb. 35 db 3x3-as kocka)

  • 200 g fehérliszt
  • 1 tk sütőpor
  • csipet só
  • 50 g margarin
  • 1 egész tojás
  • 140 g kristálycukor
  • 1 ek méz
  • 0,75 - 1 dl tej

Máz
  • 150 g vaj
  • 150 g porcukor
  • 2 púpozott ek kakaópor
  • 1,25 dl tej
  • 2 ek sütőrum

Kb. 100 - 150 g kókuszreszelék a végére


A sütőt 175 fokra melegítem, és egy kb. 25x15-ös tepsibe sütőpapírt helyezek.
Egy tálba mérem a lisztet-sütőport-sót és összekeverem. Keverőtálba darabolom a puha margarint, majd a tojással, cukorral és mézzel felhabosítom. Ehhez robotgépet használok, minek fárasszam a kezem, nem igaz? Amikor a keverék már szép habos, homogén állagú, alacsonyabb fokozatra veszem a gépet, és felváltva hozzákeverem a lisztet-tejet. Egy sima, de meglehetősen sűrű állagú tésztát kapok, amit spatula segítségével simítok a sütőpapíros tepsibe.
Nagyjából 15-17 perc alatt aranysárgára sütöm, majd rácson hagyom hűlni.
Közben a máz hozzávalóit egy láboskába öntöm (a kakaót mindenképpen átszitálom), összekeverem és felforralom. Amikor már forr, többször megkeverem, hogy ne legyen csomós. Pár percig (4-5) főzöm, hogy a máz némileg besűrűsödjön.
A langyoskásra hűlt piskótát felszeletelem (kb. 3x3-as kockákra), a kókuszreszeléket tányérba szórom (nem egyszerre az egészet), villát ragadok, és nekilátok a mártogatásnak.
Én egyszerre 4 piskótadarabot helyezek a mázba, amiben nagyjából 5 másodpercig mártogatom őket. Elvileg. Gyakorlatilag ez mindig több, mert Emese baba legtöbbször eltereli a figyelmem, de én ennek csak örülök, mert én úgy szeretem, ha a kókuszos kockám jó csokis, szaftos.
A csokis piskótadarabokat villával a kókuszreszelékbe ügyesgetem, megforgatom, és már készen is vagyok.
Szinte azonnal lehet fogyasztani, de én szeretem, ha az ízek kicsit összeérnek.


Házi "halkonzerv"


Édesapám nagyon szereti a halat, de természetesen hosszú távon unalmas lehet a rántott- vagy éppen paprikás lisztben sült hal. Márpedig a keszeget vagy éppen a pontyot leggyakrabban így szokta enni. Ebben a receptben viszont nincs egy deka liszt és tojás sem. Viszont van zöldség, zöldség, zöldség na meg persze egy nagy adag hal.
Az elkészítése nem gyors, de érdemes kipróbálni, mert az íze fantasztikus. Ráadásul a 8 órás főzési időnek köszönhetően az apró szálkák szinte teljesen eltűnnek a halból, ami megkönnyíti az evést.

Hozzávalók
  • 2 kg hal (keszeg, amúr, esetleg ponty - utóbbiból ne használjunk egész adagot, csak pár szeletet keverjünk a többi hal közé)
  • 1 kg sárga- és fehérrépa (3:1 arányban)
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • 2 db közepes vöröshagyma
  • 1-2 db csípős cseresznyepaprika
  • 2 doboz 70 g-os paradicsomsűrítmény
  • 2 ek vegeta
  • 2,5 dl olaj
  • babérlevél
  • szemes feketebors
  • só ízlés szerint

A halat megtisztítom, és nagyobb darabokra vágom. Kis szeletekkel nem érdemes próbálkozni, mert a hosszú főzési idő alatt "felszívódnak" az ételben.
A zöldségeket megtisztítom, a répákat darabolom, a hagymát felkarikázom.
Egy lábosba rétegezem a halat, zöldséget, fűszereket. Ráöntöm az olajat, majd az annyi vízzel elkevert paradicsompürét, ami éppen ellepi a hozzávalókat.
Az egészet felforralom, majd tartalék lángon (éppen csak gyöngyözzön az étel, ezért akár a főcsapot is lejjebb tekerem, és vasplatnit teszek a gázrózsa fölé), fedő alatt 7-8 órát főzöm az ételt.
Főzés közben nem kevergetem, mert szétesik a hal.